Logó verseny
Amy2 2006.08.06. 10:24
Úgy döntöttem, ideje elmondanom valamit a versenyről. Eddig nem volt fontos, de most már úgy látom igenis az lett. Mivel én is beneveztem a saját versenyemre, ezért nem szeretnék nyerni. Csak a verseny kedvéért jelentkeztem. Így, ha bekerülnék az első három helyezet közé, akkor a helyemet az egyel alattam lévőnek adom. Itt egy példa: /A mostani szavazás állása alapján, de CSAK példa!!/
1. Drakaze
2. Amy2
3. Juc
Ha így áll a helyzet, akkor én átadom a 2. helyet Juc-nak, és aki Juc után van, tehát 4.-ik, az lesz a harmadik helyezet. De ez lenne, ha harmadik lennék is.
Remélem érthető módon írtam le. Ez természetesen csak akkor érvényes, ha a dobogós helyezetről lenne szó. ^^
A lényeg, hogy rám nem fontos szavazni annyit, hogy bekerüljek az első 3 helyezet közé. Remélem megértitek.
|